Az első 6 hét 1. rész

A gyermekágyi időszak szépségei és a rideg valóság.

A kórházban töltött idő egyszerre volt csodálatos és nehéz. Ott jöttem rá mit is jelent számomra az anyaság. Ott jöttem rá mennyire nagyon szeretem a férjem, mennyire hálás vagyok neki, hogy a szülés alatt végig hősiesen támogatott. Ott jöttem rá, mennyire rossz, hogy az első 3 napot külön kell töltsük, nagyon hiányzott nekem.

Az aranyóra után elvitték Zoét a csecsemőosztályra, én meg átköltöztem a szobába, ahol másfél napig csak ketten voltunk, utána meg négyen. Ott jött a rideg valóság. Egyszerre éreztem magam a felhők között hiszen anya lettem, ennél csodásabb érzés nincs is, és éreztem, hogy ez a testemnek komoly megterhelés volt. Ahány porcikám volt annyi fájt, a derekam szakadt le, és az ülésről ne is beszéljünk. Ledőltem az ágyra pihenni, amíg hozzák Zoét, közbe meg csak mosolyogtam, hogy jééé én tényleg anya lettem. 😊

Kb. 19:00 óra lehetett amikor végre lehozták Zoét egy nagy pólyába csomagolva, még így is olyan pici volt. Ismerkedtünk, nézegettük, méregettük egymást. Az én kis csodám. 😍 Olyan volt, mint Lehel, de mégsem, olyan volt, mint én, de mégsem. Hosszú haja volt. Már akkor is látszott, hogy az én hajam színét örökölte. Kis kormos sötét szemei, hetekig csak találgattuk vajon az én szemem színét vagy a Lehelét örökli (azóta már tudjuk, hogy az enyémet 😉, zöldes-kékes lett).

Kicsit később megkértem a nővéreket segítsenek a szoptatással. Jött is, mutatta és mondta: fekve szoptassak, mellet C alakba fogjam tegyem a baba szájába és már eszik is. Hát igen… ha ez tényleg ilyen egyszerű lenne mindenki szoptatna és a tápszer csak keveseknek kellene. Nah, de akkor tényleg sikerült evett is ügyesen Zoé, a mellem is bírta a kiképzést.

Jött a bal mellem és vele együtt a gondok, bizony azt nem akarta bekapni. Szenvedtünk! Ő sírt, én tehetetlennek és szar anyának éreztem magam. 😔 A kórházban töltött 3 nap alatt minden cicizés előtt sírás volt. Ha végre sikerült bekapja onnan nem volt gond evett rendesen, de addig kín volt. Már féltem előre mikor jön a következő etetés. Harmadik napra durrantak be igazán a melleim és azzal együtt a bal mellem, amiből alig evett be is csomósodott. Szerencsére annyira nem, hogy nagyon fájjon, zuhanyzással és meleg borogatással kezelni tudtam.

Második naptól mérni kellett mennyit eszik és feljegyezni egy füzetbe. Hát persze, hogy keveset evett, hát persze, hogy szar anyának éreztem magam, hogy éheztetem a gyerekem. 😔 Jöttek és mondták: anyuka adjon vizet a babának. Amire amúgy semmi szüksége a hozzátáplálásig. Sajnos kezdő anyaként, aki attól félt besárgul a gyereke persze, hogy adtam neki. Itta is hisz éhes volt, nem tudott rendesen szopizni.😔 Harmadik nap már tápszeres pótlás kapott, mert túl keveset evett, ha épp evett, mert volt, hogy egy óra szenvedés után sem tudott szopizni.

Úgy jöttünk haza, hogy Lehel egyből vett tápszert, mert hát a gyereknek ennie kell. Hála a védőnő ismerősömnek, aki még aznap meglátogatott minket amikor hazajöttünk kiderült, hogy túl kicsi a mellbimóm és ezért tudja olyan nehezen bekapni Zoé. Hogy ez a kórházba miért nem tűnt fel senkinek? Volt itthon bimbóvédő (Avent), feltettem azt, és láss csodát azonnal be tudta kapni és tudott szopizni. 😊

Nem mondom, hogy ezután minden zökkenőmentes volt, de a kórházi folyamatos szenvedés és tápszeres pótlás után megkönnyebbülés volt. Rögös még az utunk a nyugodt szopizásokig, de legalább ekkor már egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy Zoét sokáig anyatejjel tápláljam. 😊🤱

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: