Út a napirend felé

Egy 10 hónapos örökmozgó kismackó anyát unatkozni nem hagyó folyamatosan változó napirendje. 😉

Egészen pici korától volt neki saját kialakított kis programja, amire ha jól figyeltem fellelhető volt benne a rendszer. Persze ez nem azt jelenti, hogy jéé ez aztán a szerencsés anya az elejétől tudta mikor mi fog történni! Á, dehogy! Ez annyit jelent, hogy voltak napok, időszakok amik max 1-2 óra csúszással, de hasonlóak voltak. Ilyen például az, hogy kismackónak egésszen pici kora óta napközben volt egy nagy alvása 2-3 óra és több kicsi. A nagy alvást mindig délelőtt tartotta. Nyár, majd ősz révén ez jól is jött nekünk, így a forróság előtt nagyokat sétáltunk kint amíg ő a babakocsiba aludt.

Már nem emlékszem pontosan, de olyan 4 hónapos kora körül beállt a napi három alvása. Volt egy idilli időszak. Az éjszakát átaludta, reggel felkelt megvolt a reggeli sürgés-forgás, takarítás, majd amikor apa 8:00 óra után elment munkába kismackó aludt egy 30-45 percet, dél körül aludt egy nagyobbat 2-3 órát, délután pedig még egy 30-45 percet. A nagy alvás ideje alatt volt időm mindennel foglalkozni. 😊😉

Egészen 9 hónapos koráig egy nap háromszor aludt, továbbra is a középső volt a nagy alvás, annyi különbséggel, hogy már nem volt olyan hosszú, 1-1,5 óra maximum. 9 hónapos korában pár napig próbálkozott a napi 2 alvással, de nem jött be neki, nagyon nyűgös volt tőle, ezért pár nap után vissza állt magától a 3 alvásra. Cicin alszik a mai napig így ha elaludt akkor aludt, ha nem akkor nem. Sosem ragaszkodtam napközbe ahhoz, hogy de most neked alvás idő van aludni kell, mindig rá hagytam. Láttam, hogy álmos, de még nem akar aludni kivittem a másik szobába játszodtunk kicsit, majd újra próbálkoztam kicsivel később.

Azóta felváltva hol háromszor, hol kétszer alszik egy nap, mikor milyen kedve van. Ez be is állt rendesen, nem volt nyűgös napközbe és este sem lefekvés előtt.

Bárcsak most is ezt mondhatnám, de a hosszú hétvége óta megint káosz uralkodik. Három napig úgy aludt, hogy délelőtt a hosszú helyett rövidet, és délután hosszat. Gondoltam harmadik napra, hogy szuper nagylányosodik, készül az egy alvásra hosszan délután. Kicsit alakítok a napirenden és sínen vagyunk. Aha… Mire én ezt így jól kitaláltam ő úgy döntött akkor reggel 8:00 óra után megint aludni akar 45 percet és 10:00 óra után megint, mert hát ő álmos, majd 15:00 körül aludna egy nagyobbat, kb. 1 órát. Érdekes… ki érti mire készül ezzel épp, vagy mi zavarta meg a saját kis napirendjét, de most káosz van, egész délelőtt nyűgös, nem találja a helyét. Délután meg este fele semmi baja, olyankor már nem nyűgös.

10 hónapos kismackó napirendje (mire kikerül ez a poszt lehet meg kell változtassam amit most írok 😉😂). És igen… megírtam ezt nektek (2017.03.20.), és másnap már megint más napirend volt, ezért úgy döntöttem csak azt írom le nektek, hogy kb. mi szokott lenni:

  • 7:00 körül ébred
  • 8:00 után néha alszik
  • 9:30 körül tízóraizik
  • 10:30 körül néha alszik
  • 12:30 körül ebédel
  • 13:30 körül kimegyünk sétálni
  • 15:00 körül néha alszik
  • 16:30-17:00 körül uzsonna
  • 18:00-18:30 körül cicizik
  • 19:00 körül cicizik
  • 19:00 után fürdés
  • 20:00 körül lefekszik és cicin elalszik
  • éjjel van, hogy cicizik 1-2-szer rövidet (szerintem csak szomjas), de van, hogy átalussza az éjszakát, változó

Az uzsonna után a napunk szinte mindig így alakul. Napközben amit nem írtam, hogy sokszor cicizik igény szerint és cicin alszik el, illetve a köztes időkben játék idő van. 😊

Képzeljétek az óraátállás abszolút nem zavarta meg este 20:00 után elaludt ahogy máskor is szokott. Kicsi ügyesem! 😊☺️ (Én izgultam, ő megoldotta.)😉☺️

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: