Az elmúlt 1 év kismackóval

Az elmúlt egy év amilyen gyorsan szállt el, olyan sok újdonságot és fárasztó percet tartogatott. Abból az apró pici újszülöttből, akit hazahoztunk egy okos 1 éves nagy lány lett. Mennyi újdonság, mennyi első alkalom, és mindez egy év alatt…

A mi történetünk 2016 szeptember 2.-án kezdődik, ekkor tudtuk meg, hogy érkezik hozzánk egy kis csoda.

A 12 hetes ultrahangon már azt is megtudtuk, hogy kislány lesz, egy kis hercegnő. 2017 május 8.-án megszületett a mi kis csodánk 3310 grammal és 54 cm-rel. 💕☺️

Tudom mindenkinek a saját gyermeke a legcsodásabb és legkülönlegesebb, és ez így is van jól. ☺️ De kismackó már a kórházba is kitűnt a többi baba közül, egyedül annyi haja volt, mint az osztályon a többi babának együtt. 😆

Három nap után végre hazajöttünk a kórházból és elkezdhettük igazán a közös kis életünk. Első pillanattól ügyes volt kismackó a szoptatás rögös útján kívül semmire nem lehetett panaszunk. Jól aludt, nem volt kimondottan hasfájós, és szinte sosem sírt, kivétel ha már éhes volt, akkor ordított, hogy “Cicit nekem, de most azonnal!”.

Egész korán elkezdte emelgetni a fejét és ügyesen gyakorolta. Bár az elején nem szerette nagyon ha hasra tettük, max 5 perc és elkezdett nyüszörögni, hogy fordítsuk vissza. Aztán fokozatosan belejött.

Annyira megszerette, a hason levést, hogy 3 hónaposan már forogni is tudott. ☺️

Közbe egyre nagyobb és okosabb lett. Három hónapos kora után elkezdett nyitni a világ fele. Elkezdte egyre jobban felfedezni a körülötte levő dolgokat, egyre jobban figyelt mindenre és mindenkire.

2017 szeptember 13.-án 4 hónaposan megduplázta a születési súllyát. Az esti mérésnél pontosan 6,62 kg volt.

4 hónapos kora körül a legkedvesebb játéka a műanyag palack volt. Imádta nézni ahogy a víz ide-oda folyik benne. Bármilyen nyűgös volt ezzel le lehetett kötni. Az az arc mindent megér! ☺️😆

Négy hónapos volt, amikor elkezdett körbe-körbe kúszni. Öt hónaposan vettünk neki egy új játszószőnyeget. Ahogy arra rá tettük azonnal kúszni kezdett rendesen előre.

Hat hónapos koráig volt egy idilli időszakunk. Jól aludt, cicizett rendesen, szépen fejlődött, eljátszott ügyesen egyedül akár 15 percet is. Aztán jött a 6 hónapos növekedesi ugrás és vele együtt egy kemény hónap amikor éjjel ha csak megmozdultam azonnal ébredt és cicizni akart. Húzós volt…

7 hónaposan megérkezett az első két fogacska és vele együtt az első betegség. Szerencsére csak az orra folyt, mint mondta a doktornő valószínű a két fog egy hét alatt kicsit leterhelte az immunrendszerét. Hirtelen két fogicás baba lett.

Az tíz nap alatt amíg folyt az orra szerencsére annyira, volt beteg, hogy az a pár nap alatt elkezdett mászni, megtanult egyedül stabilan ülni és felállt egyedül. Mindezt kevesebb, mint egy hét alatt.

Eljött az első közös karácsonyunk. Nagyon különleges élmény volt. Kicsit újra felfedeztük a karácsony igazi lényegét az együtt töltött percet csodáját és a szeretetet, ami egy ilyen pici és tiszta babából áradni tud. ☺️💕

Jött az új év és arra eszméltünk, hogy már egy 8 hónapos nagy babánk van. Csak néztünk egymásra Lehelle és nem értettük hol szállt el már 8 hónap. Egyre nagyobb lett kismackó, egyre több minden érdekelte. Kibújt a második 2 fogacska is, ezúttal a felső kettő.

De jött a fránya szeparációs szorongás. 😒 Kemény menet volt. Kismackó oly annyira komolyan megélte ezt az egészet, hogy bizony voltak olyan napok, hogy konkrétan Lehel kezében sem akart maradni ha nem voltam mellette. Bizony volt, hogy szépen az etetőszékbe elkísért engem a wc-re, mert különben ordított.

Közbe egyre ügyesebb lett, már nem csak állni tudott egyedül kapaszkodva, de lépegetni is kezdett a bútorok mellett, sőt le is tudott már ülni egyedül.

Csak úgy szálltak a hetek. Egyik nap úgy döntöttünk Lehellel, hogy mivel nem volt olyan hideg téli nap elmegyünk a játszótérre és megismerhetjük kismackót a hintával. Nagy siker volt, azóta is nagyon szeret hintázni.

Teltek a hetek és lassan beköszöntött a tavasz. Kismackó már nem érte be a bútorok melletti lépegetést, a kezünket fogva elindult felfedezni a lakást. Eleinte csak nagyon óvatosan és kissé esetlenül, de lassan belejött. Ma már egyedül is lépeget. ☺️Hat hónaposan elkezdtük a hozzátáplálást. Szerencsére az evéssel sosem volt gond. Bár az elején nem evett mennyiségeket, de tejem volt és cicizett ügyesen, így emiatt sosem aggódtam. Első perctől kapott kanalat ő is. Gondoltam hadd ismerkedjen vele. Vizet doidy pohárból kapott. Az első időszakba minden evés után teljes ruha csere volt annyira leette és leitta magát, de ez engem sosem zavart. Hagytam hadd ismerjen meg mindent. A dolog bejött, oly annyira, hogy 8 hónaposan egyedül ivott a pohárból és a megtöltött kanállal egyedül is evett.

Ma már a darabossal is ügyesen megbírkózik, sőt már olyan alkalom is volt, hogy egy étkezés alatt teljesen egyedül evett meg mindent amit kitettem neki.

Ma már 1 éves nagy lány, aki 76,5 cm és 8,93 kg. ☺️

Voltak néhez napjaink, heteink, de az elmúlt egy évet soha vissza nem adnám. Az, hogy ennek a kismackónak az anyukája lehetek, hogy ő minket választott a szüleinek ez számomra a világon a legcsodásabb dolog. És bár vannak napok, amikor úgy érzem lassan világgá megyek, mégis összességében nagyon szerencsés vagyok, hogy ennek a csodás kis embernek az édesanyja lehetek! ☺️💕

Köszönöm neked kismackó az elmúlt csodás évet! Sokat tanultam tőled az életről, önmagamról abból a gyermeki tisztaságból, ami belőled árad! Izgatottan várom az előttünk álló többi évet! ☺️💕


A blognak lett Facebook csoportja Expat mommies-Anyák,akik távol élnek a nagy családtól. Ha van kedvetek csatlakozzatok és hívjátok meg az ismerőseiteket is!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt kedveli: